A kifőzdében, ahol én moderálom és vezetem a munkát, az alkalmazottak föllázadtak: nem tetszett nekik a munkaruha. Eléggé ideges lettem a dologtól, mert a feleségem órákig válogatta, mégis milyen legyen a szakácsok és a felszolgálók szettje, és nekem mindről kifogástalanul megfogalmazott véleményt kellett előadnom, hogy lelki egyensúlya ne boruljon föl teljes mértékben, és bontakozzon ki egy hisztiben. Végül egy selyemből készült kosztümöt választott a felszolgálóknak, a szakácsoknak és mosogatóknak pedig valami könnyű vászonból készült uniformist.
Az alkalmazottak (és elsősorban a pincérek) arra panaszkodtak, hogy a ruhák ujja túl szűk, a gombok pedig gyakran lepattannak, és ilyen drága anyag mosását a mosodában külön díjszabással számolják el.
A konfliktusból aztán nagy háború bontakozott ki a pincérek és a szakácsok között: a szakácsok ugyanis követelték, hogy azt a pénzt, amit a felszolgálók ruháinak javítására és lecserélésére költenénk, inkább a konyhába fektessük be. Vegyünk új konyhabútort, hiszen a régiek már meglehetősen rozogák, és itt nem csak a ruhákon is megfigyelhető esztétikai probléma rontja a komfortérzetet, hanem az is, hogy a konyhabútor ajtajának becsukása és kinyitása külön erőfeszítést igényel. Juditka bevallotta, hogy az egyik ajtó le is szakadt még jó múltkor, aztán be kellett hívni a Jánost, hogy szögelje már ugyan vissza, ne lássa meg a főnök a kis balesetet.
Aztán a háború odáig fajult, hogy a süti felelős Jolánka néni belinkelt nekem a chaten egy oldalt, ami a konyha és a konyhabútor meg az ember viszonyáról szólt és az ideális konyháról úgy általában. Miközben olvasgattam az oldalt, mély bűntudatom támadt: valóban szükség van a pincérruhák átalakítására? Mindenképpen akkora probléma, hogy kicsit szoros az ujjuk? A feleségem nem tudná megvarrni azokat a gombokat?
Egy leszakadt konyhabútor ajtaja mégis csak nagyobb gond, mint egy meglazult gomb!
Leültem a feleségemmel, összehívtam az alkalmazottakat is, és elmondtam a véleményemet a dologról. Bizony amellett érveltem, hogy új konyhabútorra volna szükségünk, és kértem a többiek belátását.
Jolánka néni nem is sejtette, hogy az ő érzelmi zsarolása ihletett meg.
Másnap bementem a kifőzdébe, hogy ellenőrizzem a bútorzatot, átnézzem, milyen új berendezésekre és eszközökre van szükség.
Feleségem duzzogott otthon, amiért megint (állítása szerint: mint mindig) megfosztottam egy újabb plázázás lehetőségétől. Azt mondta, szerinte senkit nem zavar valójában egy leszakadt polc, hát istenem, az embereket ugyanakkor a pincérek szolgálják ki, velük vannak folyamatos kapcsolatban, muszáj, hogy kifogástalan öltözékben jelenjenek meg a vendégek előtt. Ezt a monológot meg kellett hallgatnom vagy hatszor, de mindig ugyanazt a reakciót produkáltam. Megrántottam a vállam, hogy oké, te gondold így, de a kifőzte lelke a konyhájában van, és nekünk meg kell könnyítenünk a szakácsok munkáját. Egy vendég nem a felszolgáló személyzet ruhájával lakik jól ugyanis, hanem a konyhában főzött élettel, azzal tud csak elégedett lenni, a külsőségek nem érdekelhetik annyira, minden más csak körítés.
Feleségem csak lusta volt arra, hogy kicsit átszabja és följavítsa ezeket a ruhákat, szóval a kegyelemdöfést azzal adtam meg, hogy megróttam választása miatt: ezt az anyagot és ezt a fazont ő választotta, akkor legyen szíves, vállalja a felelősséget a döntéséért.
A beszélgetésnek ezen a pontján is megsértődött persze, de ilyenkor már elég ideges voltam ahhoz, hogy ignoráljam. Alig vártam, hogy beépíthessük a megrendelt bútorokat, amikért én természetesen kész voltam vállalni a felelősséget…
Olyan konyhabútort választottam, amelynek a színe harmonizál a fallal a konyhában, tehát kellemes esztétikai élményt nyújt, és amely miatt az ÁNTSZ soha nem robbanthatja ránk az étkezdét: szépen elválasztott, tágas bútorzatról volt szó, amelynek minden kis rekesze feltölthető eszközökkel, de ezeknek az eszközöknek a szeparálása sem jelent gondot. Amikor megmutattam a képét János, a főszakácsnak, teljesen el volt ájulva, azt mondta, ez az álom konyhabútora, ilyen praktikus és kényelmes dolgot még nem is látott.
Miután beépítettük a bútort, még a pincérek is belátták, hogy sokkal hasznosabb volt ebbe befektetni a pénzt; a feleségem pedig megmutathatta varróképességeit végre.