Az öregedés jeleinek ellenszere

Mióta ruhaboltban dolgozom, azóta kezdtem el igazán értékelni az üzletben dolgozók erőfeszítéseit. Ezelőtt mindig otthagytam hanyagul a pulton az általam széthajtogatott ruhákat, mit sem törődve azzal, hogy szegény boltosok mit éreznek, mennyi munkájuk van abban, hogy rendesen nézzenek ki a holmik, hogy a fogason ízlésesen lógjon minden ruha.

Egy munkaruha boltban ugyanakkor sokkal nehezebb a helyzet, hiszen olykor tűzoltók, rendőrök roppant súlyos, nehéz ruháit kell pakolgatnunk. Nekem két hét munka után (sajnos nem vagyok túl jó fizikai állapotban) rendesen begyulladtak az ízületeim a kellemetlen munkától, és olyan hátfájás lett úrrá rajtam, amilyet talán még nem is tapasztaltam. Minden este próbálkoztam nyújtani a derekam, de nem igazán tudtam, hogyan kell helyesen befejezni egy mozdulatot, szóval talán több kárt okoztam, mint hasznot. Feleségem is próbálkozott a csomók masszírozásával, de nem igazán sikerült neki, túlságosan be volt állva a hátam a fájdalomtól. Kellett volna valami jó gyulladáscsökkentő, ami a fájdalom ellen is jó, hogy ki egyáltalán hozzá lehessen érni, meg lehessen úgy nyomkodni, hogy formálható legyen minimálisan, mert abban az állapotában úgy be volt állva, mint a beton… De egyik gyulladáscsökkentő sem volt megfelelő számomra, semmilyen változást nem idéztek elő a testemben ugyanis. Amikor egy kicsit jobban éreztem volna magamat, amikor kevéssé fájt, legalábbis mintha kevéssé fájt volna a vállam meg a hátam, egy-egy bátrabb, hirtelenebb mozdulat során újra elromlott minden. De hát nem gondolhattam, hogy az egész életemet finomkodva, lassú mozgásokkal fogom leélni!

Szóval majdnem másfél hónapon keresztül szenvedtem, mire betért az üzletünkbe egy igazán derék ember, a János, aki szintén megterhelő munka hatására kezdte el szedni az Advil ultrát, az általa legjobbnak hitt fájdalomcsillapítót amit akkor én még nem próbáltam. Azt mondta János, hátfájása volt neki is, meg mindenféle izmai szorultak össze csomókká, és neki tökéletesen hatott ez a gyógyszer, ráadásul el sem álmosodott tőle. Az én koromban az álmosság már azért eléggé idegesítő tud lenni, negyven évesen még éppen ereje teljében van az ember, de látja a végét. Hát a délutáni bóbiskolásaim is afelé mutattak, hogy éppen kifelé tartok a fénykoromból, nem akartam erre ráerősíteni még azzal is, hogy munka közben is ásítozom… Szóval örültem János tapasztalatainak, még aznap megrendeltem a prevenciopatika.hu oldaláról ezt a remek gyulladáscsökkentőt, ami azt kell mondjam, nekem is használt!

Otthon vettem be először az első tablettát, hogy a feleségem tudja ellenőrizni az állapotomat, hiszen ritkán szedtem gyógyszert, csak az utóbbi időben kezdtem el a hátfájás miatt komolyabban űzni a tevékenységet, mindenesetre nem tudtuk megmondani előre, esetleg van-e valamiféle gyógyszerérzékenységem. Szerencsére az Advil ultrával semmi gond nem volt, ráadásul a tabletta nyolc kerek órán (ami ugyebár egy munkanap) csillapította a fájdalmat, és a hatása hosszútávon is megtérült, a gyulladás lassanként csillapodott a hátamban, a gerincem környékén és a derekamban.

Fontosnak tartom, hogy az öregedés jelei ellenére teljes életet éljek, és nagyon boldog vagyok, hogy ezt megtehetem a legkiválóbb gyulladáscsillapítók, fájdalomcsillapítók segítségével!

Ruha Blog