Munkaruha boltban dolgozom, így amikor megkértem mostani feleségem kezét, nem nagyon tudtam átérezni a menyasszonyi ruhával kapcsolatos dilemmáit. Menyasszonynak ruha? Bemegy az ember a kölcsönzőbe, kiválasztja a fehér hacukák közül a méretét, felpróbálja, jól áll, köszönjük, viszont látásra. A munkaruha boltban legalábbis ezt a rendszert követtük, ezt a rendszert szoktam meg, nem gondoltam, hogy annyi variálásra, próbálgatásra volna szükség. Ráadásul Judit olvasott pár blogot is a témában, a menyasszonyiruhak.info volt mindennek a csúcsa, a kedvenc oldala. ahol minden olyan szempontot összegyűjtöttek, ami hasznos lehet számára.

Egy darabig azt gondoltam, hogy a leánykérésem lesz a legemlékezetesebb történés kapcsolatunk vagy esküvőnk történetében: mozizni vittem el ugyanis Juditot, egy romantikus filmre, amit már hónapok óta meg akart nézni, de a munka miatt nem tudott időt szakítani rá, szóval egy nap fogtam, és elraboltam őt a munkahelyéről. Előtte persze kikértem őt a főnökétől, aki meghatódva a tervemtől, mert beavattam a részletekbe is, hogy biztosan elengedje a nőmet, kérdés nélkül elengedte őt. Judit már ennek is nagyon örült, hát milyen figyelmes ez a Marci, ez volt az arcára írva, remélem szülhetek neki kisbabát…

Vettünk popcornt, kólát, üdítőt, és elfoglaltuk a helyünket, egészen elől. Nagyszabású leánykérésem itt vette kezdetét: a mozivásznon ugyanis reklámok helyett az én kisvideómat vetítették le, amelyben letérdelek, és gyakorolom a leánykérést Judit egyik plüssállatkáján. Akkor még csak leendő feleségem nem igazán tudta, mit kezdjen a helyzettel, és kérdőn rám pillantott, illetve a mellette elhelyezett székben lévő hűlt helyemre, ugyanis akkor én már térdeltem, egy jegygyűrűvel a kezemben… Ugye milyen romantikus történet? Judit is sírdogált a meghatottságtól…

De mióta igent mondott, és elkezdődött az esküvőszervezés mizériája, a barátnői folyton hívogatnak, hogy dráma van a menyasszonyi ruha kapcsán, ennek a menyasszonynak ruhát találni igencsak bonyolult és nehézkes.

Judit egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy mégis mit akar, még a színében sem volt biztos, (én eddig a pontig azt gondoltam, csak fehér esküvői ruha létezik, legalábbis azt hittem, ez a lényege, a fehérség), nemhogy a fazonjában. Nem tudta, kölcsönözzön-e, vagy varrasson, esetleg vegye meg magának… Aztán Klárika, Judit anyukája hozta el a megoldást, mint mindig. Ő mutatta meg Juditnak a menyasszonyiruhak.info oldalát, ahol feleségem végre módszeresen felsorolva szembesült azokkal a szempontokkal, amelyeket érdemes figyelembe vennie. Végül, mivel nagyon vékony nő, egy nagy abroncsos, fehér ruhát választott: csak kölcsönzésre, mert butaságnak gondolta megvenni a ruhát. Judit azt mondta, nem tudná fölvenni később sehová, nézegetni meg nosztalgiázni tud majd a képek alapján, amelyeket az esküvői fotós csinál rólunk, nem fog egy millió forintot kidobni az ablakon felesleges érzelmeskedésre. Ráadásul nem akarja azzal zsarolni majd a leendő gyermekeinket, ha esetleg lesz köztük lány, hogy nekik is kötelességük az ő ruhájában házasodni. Mindenesetre tényleg volt nagy drámázás a ruha körül, amibe én semmiképpen sem akartam beleszólni. Ráadásul Judit az utolsó utáni pillanatban döntött, és mivel a ruhához nem illett az eredeti csokor, amit már hónapokkal ezelőtt lefoglalt készítésre, a virágkötőkkel is újra kellett egyeztetni a részleteket illetően.

Mindenesetre megtörtént a csoda, és a drágám kiválasztotta végre a ruhát, amelyben elvehettem feleségül. Jó választás volt egyébként, és bármilyen diplomatikus is most ez a vallomásom, valójában csak azt próbálom kompenzálni vele, hogy a templom lépcsőjén megkönnyeztem Judit látványát, elképesztően gyönyörű volt a habos ruhájában: mindenképpen megérte a hosszadalmas vacillálás, mert rajta is azt láttam, hogy teljes mértékben elégedett a ruhával, és boldog és büszke, saját magára is, hogy ilyen szép ruhában állhat mellettem élete egyik legfontosabb eseményekor.