Munkaruha miatt vettem páromnak táskát

Kétség nem fér hozzá, hogy a dolgos kezek sosem jönnek rosszul a háznál: párom, mióta csak ismerem, mindig imádott mindenféle kétkezi munkát végezni, így munkája is ennek megfelelő volt, autószerelőként dolgozott. Természetesen neki is megvoltak a saját munkaruhái, ahogy mindenkinek a szakmában, viszont annak és az egyéb holmijainak a szállítására is igencsak kényes volt… hol így, hol úgy hozta-vitte, de mindig minden megoldással volt valami olyan probléma, ami miatt nem volt maximálisan elégedett, így úgy döntöttem, hogy veszek neki végre egy tisztességes táskát, amelyben a munkaruhája elfér kényelmesen, de mást is tud még beletenni.

Tudtam, hogy egyik munkatársa, Péter is nemrég kapott egyet, és hogy-hogy, hogy nem, éppen ebből a célból… így felkerestem Péter barátnőjét, hiszen a párral jóban voltunk, hogy segítséget kérjek tőle, ő maga személy szerint honnan ajánlja a táskavásárlást. Sajnos jellemző rám, hogy a legnagyobb odafigyelés ellenére is képes vagyok vagy rossz beszerzési forrást választani, vagy csak hibás darabokat kifogni, tehát mindenképpen biztosra akartam menni.

Tőle megtudtam, hogy az https://www.annataska.hu/ weboldalt javasolja a táska beszerzésére. Elmondta, hogy ugyan valóban első sorban női táskákra specializálódott az oldal, akadnak ott férfi és uniszex darabok is, tehát van rá esély, hogy ott megtalálom a párom számára ideális táskát. Hozzátette, hogy maximálisan elégedett volt nemcsak a kapott táska minőségével, hanem a kiszállítás gyorsaságával és a rendelés menetével is, szóval valószínűleg visszatérő vásárló fog belőle válni – merthogy olyan szépek a női táskák is.

Amikor hazaérve felléptem az oldalra, láttam, hogy kedves ismerősömnek tökéletesen igaza volt, és a női táskákat nézve biztos, hogy nagyon nehezen döntenék, így azokat hirtelen meg sem néztem – először a párom ajándékára koncentráltam. Ugyan valóban jóval kisebb volt ebből a kategóriából a választék, hamar rátaláltam az ideális darabra, arra, amivel tudtam, hogy nem lövök félre és tetszeni fog a páromnak. Persze itt végezhettem is volna, de nem véletlenül vagyok nőből: nem tudtam megállni, hogy megnézzem a női kategóriákat… és persze rögvest rájöttem, hogy nem csak egy táskányi pénz fog leröppenni a számlámról.

Nem kevés időbe telt, mire kiválasztottam azt az egyet, amit megrendelek magamnak, hiszen olyan széles volt a lehetőségek tárháza – mind stílusban, fazonban, anyagban, de még árban is nagy volt a szórás, így szinte mindenki megtalálhatta a számára megfelelőt. Végül kitöltöttem az űrlapot a szükséges adatokkal és regisztráltam, így néhány, későbbi kedvezményben is reménykedhettem az oldal szerint, majd kártyás fizetéssel házhoz szállítással leadtam a megrendelésemet.

Ezután néhány röpke nappal meg is érkezett az igencsak várt rendelésem: aggódva bontottam ki a csomagot, de az idegesség teljesen felesleges volt, merthogy mindkét táska tökéletes állapotban és minőségben érkezett meg, így boldogan lephettem meg vele a páromat. Szerencsére nagyon értékelte a gesztust és másnap használatba is vette a táskát – kiderült, hogy legnagyobb megelégedésére, tehát az Annatáska tökéletes döntésnek bizonyult.

Ruha Blog