Van egy jó haverom, a Csabi. Csabival országos cimborák vagyunk, már kábé huszonéves korunk óta. Még a középiskolában ismerkedtünk meg, mind a ketten asztalos szakra jelentkeztünk. Aztán akkor lettünk igazán jóba, amikor kiderült, hogy egyikünk sincs oda különösebben az asztalos munkákért, ezért átiratkoztunk a hentesekhez. Ezt már sikeresen elvégeztük, noha beláttuk mind a ketten, hogy ezt a munkát sem kifejezetten a mi szórakoztatásunkra találták ki. Elég az hozzá, hogy nagyjából fél évet dolgoztunk a szakmánkban, majd mind a ketten úgy döntöttünk, hogy jobban tesszük, ha inkább ott hagyjuk a húsokat a francba.

Az ok sokkal inkább az volt, hogy mind a ketten inkább ilyen mechanikai dolgokkal szerettünk volna foglalkozni, meg őszintén szólva jobban is értettünk hozzá. Sokáig fontolgattuk, hogy elvégzünk egy autószerelő képzést valahol, de erről végül letettünk, mert kis betanítással egy haverunk felvett minket az autós szervizébe, ahol laza körülmények között gyakorolhattuk a szerelés csínját-bínját.

Idővel tudásra is szert tettünk már, hogy muszáj volt tényleg elvégeznünk legalább egy tanfolyamot, hogy papírunk is legyen arról, hogy értünk az autókhoz meg a gépekhez, mert a mai világban papírok nélkül nem lehet boldogulni. De nem ám, papírország ez, már réges-rég.

Végül is találtunk egyet, amit a tapasztalattal a hátunk mögött már viszonylag könnyűszerrel el tudtunk végezni, és el is végeztük.

Az évek során Csabival mindig egy helyen dolgoztunk, pedig aztán volt jó sok munkahelyünk, de tényleg. Dolgoztunk autógyárakban, voltunk karbantartók nagykereskedelmi áruházaknál, segítettünk egy magánvállalkozónál a turista buszok szerelésében, és így tovább. Szóval mindenhol besegítettünk, ahol szükség volt olyan emberekre, akik bírják a hosszú munkát, és még szaktudás is van a hátuk mögött az autókról, különböző gépekről. S persze ehhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan képezzük magunkat tovább. Sok-sok videót, műsort néztünk a neten meg a tévében, néha egypár könyvet is elolvastunk, és persze nem becsülhetjük le a munka során szerzett tudást sem, hiszen ott legalább annyit lehetett tanulni, mint egy-egy tanfolyam előadásain.

Csabival elválaszthatatlanok voltunk, minden melóról, ha tudomást szereztünk, egyből szóltunk a másiknak, hogy van egy király lehetőség. Sokáig gondolkodtunk saját cégben, de ezt végül nem vállaltuk el.

S ha hiszitek, ha nem, a legjobb dolog ebben a munkában talán az, hogy legtöbb helyen általában a cég biztosítja nekünk a munkásruhát. Méghozzá, ha már egyszer fáradnak vele és nem bánják a költségeket sem, akkor nem is csak valami gagyi, ócska munkás ruhákat adnak nekünk, hanem a legjobb márkákat, mindig a feladatokhoz igazítva.

Ha például olyan műhelyben dolgoztunk, ahol napi rendszerességgel kellett hegeszteni, ott tuti, hogy olyan munkaruhánk volt, aminek az anyaga nem égett le olyan könnyen. Ha pedig a gépek karbantartásáért voltunk felelősek, akkor meg mindig olyan ruhánk volt, amin ezer meg ezer zseb volt legalább, hogy a legkülönfélébb eszközöket (csavarhúzó, franciakulcs, kalapács, zollstock, szike például) is el tudjuk tárolni magunknál, hogy minden esetben kéznél legyenek, és a másodperc töredéke alatt elő tudjuk kotorni őket.

Viszont ezekre a ruhákra nagyon kellett vigyázni, hiszen nem örökbe kaptuk őket. De Csabi idővel arról lett híres, hogy minden munkahelyén tönkretesz legalább egy ilyen ruhát. De komolyan. Arra lettem figyelmes, hogy minden meló, amit valaha végeztünk, végződött már úgy, hogy Csabi munkás ruhája szétszakadt, a zsebei leszakadtak, kilyukadtak, valahol kiégett vagy fel is gyulladt egy esetben. Eleinte ezek mind véletlen történtek, később már esküszöm arra gondoltam, hogy direkt csinálja, mert annyira hihetetlennek hatott.

A legjobb mind közül az volt, amikor az egyik munkahelyen a második napon tette tönkre a ruháját. S ehhez nem is kellett olyan extra megoldást választania, mind amiket az előbb felsoroltam, hanem csak szimplán le kellett hajolnia. Le is hajolt, és egy igencsak kellemetlen hang jött a nem éppen legbájosabb testrésze felől. Hátul ugyanis egy szép, látványos csíkban kirepedt az egész munkaruha, amit egy nappal korábban kapott kézhez. És ez még egy olyan alkalom volt, ahol nem is ő tehetett róla, egyszerűen csak kicsi volt rá, vagy nem volt jó anyagból – ki tudja utólag.

De történt már meg, hogy kiégette a hegesztővel vagy cigivel, sőt, egyszer odaszegelte a ruha ujját egy deszkához, amikor nem figyelt.

Szóval Csabit kísértette a munkaruhák ördöge, és idővel ennek már egyfajta legendája lett, szóval nagy csoda volt, amikor az utóbbi néhány alkalommal nem tett tönkre egy ilyet sem. Rendesen hiányérzetem volt, amikor munkahelytől elbúcsúzva – mert rendszeresen végeztünk ideiglenes munkákat is – egy ép, hibátlan ruhát adott vissza a munkáltatónak.

S amikor már végleg azt hittem, hogy az átok lekerült róla, elérkeztünk a legutolsó munkánkhoz, ahol napelemes rendszereket kellett beszerelnünk egy családi háznál. A napelemesektől kaptunk jó kis munkaruhákat, és neki is láttunk. A szerelés jól is haladt, szerencsére volt egy vezetőnk, aki már nagyon gyakorlott volt ezeknek a szerkezeteknek a beszerelésében, úgyhogy újabb tudással bővítettük ki a tapasztalatainkat. Közben pedig próbáltunk sokat érdeklődni, hogy is működnek ezek a szerkezetek, milyen árban vannak. És mivel épp egy 5 kwattosat csináltunk egy családi házra, Csabi elgondolkodott, hogy talán neki is jó lenne otthonra egy ilyen, csak hogy csökkentse a kiadásait, ezért megkérdezte a vezetőnket, hogy milyenek is az 5kw napelem rendszer árak, hiszen ő nem is tudta, hogy egy ilyet egy sima család is megengedhet magának, nem csak iparcégek.

És amíg a választ kapta, Csabi teljesen belefeledkezett a napenergiába meg miegyébbe, és a következő lépésekor beleakadt egy hosszú csavarba, ami az egyik elemből állt ki, és ahogy tovább haladt volna, egy óriásit esett, a nadrágját pedig szétszakította a csavar. Még szerencse, hogy nem a tetőn voltunk, hanem a lent a földön szereltük össze a dolgokat, mert sokkal nagyobb baja is lehetett volna.

Úgyhogy Csabi ismét formába lendült, és újabb rekordot állított fel, ezúttal az első napon sikerült tönkretennie egy ruháját. Ezután már csak még jobban érdeklődött az 5kw napelem rendszer árakról, hogy eleget spórolhasson ahhoz, hogy kifizesse a munkaruháit, amiket szemmel láthatóan élete végéig újra és újra tönkre fog tenni.