A farsangon munkásoknak öltöztünk, azok is lettünk!

A barátaimmal kezdetben jó ötletnek tartottuk, hogy az egyetemi farsangon különböző egyenruhás szakmák képviselőinek öltözzünk be. Laci alapból orvosnak készül, így neki nem okozott gondot a kötelezően előírt fehér köpeny beszerzése. Tomi és Gabi a köz szolgálatába készülnek állni, így nekik is könnyű volt rendőr, illetve katonai egyenruhát és élethű kiegészítőket beszerezni.

Már csak én nem tudtam, hogy mi leszek, ha nagy leszek, ezért ellátogattam egy munkaruha szaküzletbe. Ez a látogatás kicsit olyan volt, mintha múzeumban jártam volna, mivel az eladó sok hasznos információt osztott meg velem a kiállított mintadarabokról, valamint a különböző foglalkozásokhoz kötődő munkavédelmi előírásokról.

Végül mezei építőmunkásként kaptam egy spéci láthatósági mellényt, egy kemény sisakot, valamint egy pár, acélt is tartalmazó bakancsot. Mert hát fő a biztonság, még egy bulin is, bár ott maximum csak a konfetti fog rám hullani, nem pedig a törmelék! Bár ez az építőipari bakancs extrém túrázáshoz sem utolsó, szerintem meg fogom tartani.

A szüleink nagyon örültek, hogy jól éreztük magunkat, de azt is mondták, hogy még boldogabbak lennének, ha mindannyian valamilyen gyakornoki diákmunka keresésébe fognánk, és nem csak a buli kedvéért játsszuk el, hogy van állásunk.

A jó tanácsot megfogadva mindannyian gyakornoki diákmunka keresésébe fogtunk hamarosan, méghozzá a topiwork.hu oldal segítségével. Azt hallottuk az egyetemen ugyanis, hogy itt elég sok diákmunka közül tudunk választani korrekt feltételek mellett. Sőt, még helyszín szerint is lehet keresgélni az állásajánlatok között. Ez főleg azoknak jó, akik csak ideiglenesen keresnek diákmunkát, például a szünet idejére a szülővárosuk környékén. Viszont ahhoz is adott minden feltétel, hogy valaki hosszútávon finanszírozni tudja a tanulmányaihoz kötődő kiadások egy részét.

A topiwork.hu-t mindannyian másért szeretjük:

Laci leginkább az állásinterjúk és a munkahelyi beilleszkedés terén szeretett volna értékes tapasztalatokat szerezni, mivel később valószínűleg kórházban fog dolgozni, ahol vészhelyzetben fontos a jó kommunikáció és az összetartás. Ehhez nagyon sokat segített neki a felkészülésben a topiwork.hu blogja, ami értékes tanácsokkal látta el őt ezekben a témákban. Hamarosan kapott is egy recepciós állást egy rendelőben.

Gabi azt szereti, ha katonás rend van, és minden előre kiszámítható. A topiwork.hu végig ezt nyújtotta neki. Kezdettől fogva korrekt volt a tájékoztatás a bérezésről, az interjúk folyamatának menetéről, és a kifizetésekről is. Gabi ezzel nagyon meg volt elégedve.

Tomi már most is mindig, mindenhol arra figyel, hogy a körülötte levő emberek betartják-e a szabályokat és az ígéreteiket. Örömmel látta, hogy a topiwork.hu egyszerűen és szakszerűen, ugyanakkor mégis közérthetően nyújt tájékoztatást pár alapvető kérdéssel kapcsolatban, mint például hogy hány éves kortól lehet diákmunkát vállalni. A megkötött munkaszerződése is teljesen rendben volt, minden előírásnak és formai követelménynek megfelelt.

Nekem pont az tetszik a topiwork.hu-ban, hogy ennyire rugalmas tud lenni. Én és a barátaim sok szempontból teljesen különbözünk, mégis mindenki megtalálta végül a hozzá és a tanulmányaihoz leginkább illő diákmunkát itt. Pont én vagyok az, akinek talán a legkevésbé szervezett az élete. Sok időt töltök a szülővárosomban, amikor nem kötelező bejárni az egyetemre, ezért ott is néztem alkalmi munkákat, de végül a topiwork.hu-n találtam home office lehetőségeket is. Ez pedig számomra is jó megoldásnak bizonyult hosszú távon is.

Most, hogy már mindannyian valóban dolgozunk, elképzelhető, hogy jövőre házvezető anyukáknak kell majd beöltöznünk. Mindegy is, az élet arról szól, hogy mindig minden helyzetben jól érezzük magunkat, és megtaláljuk a lehetőségeket!

Ruha Blog